|
Főoldal - Zalaegerszegi
Zenebarátok Klubja - Zeneklub
online - 2021/22. Gradus ad Parnassum
- 1. sorozat
Zeneklub - online
Gradus ad Parnassum
1. sorozat: A régi nagy kedvencek - 2. hét
"Ezen a listán azok a hihetetlenül gyönyörű
darabok szerepelnek, melyeket valószínűleg mindenki felismer."
(Klassz-IQs)
Beethoven: Esz-dúr
zongoraverseny, Op. 73. (39’)
Beethoven idején a zongora jelentős átalakuláson ment át.
Megváltozott az építés technikája. Megnőtt a hangszer
hangereje, kiszélesedett a hangterjedelme. A gyöngyöző
futamok, édes dallamok mellett új effektusok kínálkoztak a
zeneszerző és az előadó számára. Beethoven zongoraművein jól
megfigyelhető az egyre szélesebb skálájú lehetőségek
kihasználása.
Az Esz-dúr zongoraverseny első tételének indulószerű
tematikája, forradalmi lendülete rokona az Eroica szimfóniának.
(Az angolok a művet The Emperor – A Császár alcímen ismerik,
Napóleonra utalva.) A darab joggal nevezhető zongorára és
zenekarra írt szimfóniának. A zongoraszólamot telt fogású,
tömören zengő akkordok és dúsan áradó, fénylő passzázsok,
a kifejezés addig nem tapasztalt széles skálája a kérleléstől
a mennydörgésig, a színek páratlan gazdagsága jellemzi. A
versenymű szokatlan módon, szóló kadenciával kezdődik,
amely a virtuóz rögtönzés valamennyi jegyét magán viseli. A
lassú tétel korálszerű, áhítatos éneke a vonósok együttesén
csendül fel, melyet olykor megerősít a fuvolák, klarinétok,
fagottok csoportja. A szólóhangszer a tétel közepén csupán
egyszer szólaltatja meg a koráldallamot, egyébként beéri
ennek figuratív körülírásával. A tétel végén önfeledt rögtönzésbe
kezd a zongora. Félénken próbálgatja a záró rondó témáját.
Ilyen módon a befejező tétel közvetlenül kapcsolódik az előzőhöz.
A 3. tételből mindvégig kirobbanó temperamentum, diadalmas jókedv
árad. A befejezés előtt újabb ötlettel lep meg a zeneszerző.
A szólóhangszer a sejtelmes üstdob-ritmus halk dobbanásai
felett vesz búcsút, majd a viharzóan gyors kóda unisono-skálaátmeneteivel
cseng ki a zongora.
Schubert: 8. (befejezetlen)
szimfónia (27’)
(https://youtu.be/oBPwpX3VDZE,
31’)
A szimfónia elkallódott kéziratát csak évekkel a zeneszerző
halála után fedezték fel. A fennmaradt vázlatok arra utalnak,
hogy Schubert nem kéttételesnek tervezte a zeneművet.
Az első tétel drámai összecsapással kezdődik, ami heves erővel
folytatódik, és nem csitul a szonátatéma visszatérésében
sem, ahol a kétségbeesés és a vigasztalás kettőzött
intenzitással méri össze erejét. A végső szó mégis a bánaté.
A második tétel levegős-derűs hangulatba enyhül. Megkönnyebbülést
hoz a kamarazeneszerűen áttört hangszerelés és a melodika
nyugtató, édes-bús ringatása. A kibontakozás szenvedélyes
lendülete azonban nemegyszer visszaidézi az első tétel
tragikus mottóját. A tétel kicsengése ennek ellenére
megnyugtató, érzelmes emlékezés és könnyes mosoly.
(Pándi Marianne: Hangversenykalauz alapján)
| 
E-napló,
