![]() |
![]() |
|||||||||||
|
Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium |
||||||||||||
|
|
ECL nyelvvizsga
BeiskolázásÁlláspályázatok - 2024Igazgatói pályázat - 2025
Zrínyi DÖK
Arany János tehetséggondozó program
Iskolai Közösségi SzolgálatTovábbtanulás, érettségi
OKTV, versenyekIfjúságvédelem
Kulturális rovatok |
Főoldal - Hírek Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium
Hírek, események
| Díjátadó a Nemzetgazdasági Minisztériumban
Kiss Anna Zsófia (11. N) Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díjban
részesült.
| Zala vármegyei irodalmi csapatverseny általános iskolás tanulók számára Gárdonyi Géza Egri csillagok című regénye alapján
5. helyezett: 6.N/2. Zrínyi-csillagok - csapattagok: Adrovicz Emma Róza, Molnár Vanda, Sali Flóra
| AJTP országos tanulmányi
versenyeken sikeresen szerepelt tanulók jutalmazása 2025. november 27-én került sor a 2024-25-ös tanévben, az AJTP országos tanulmányi versenyeken sikeresen szerepelt tanulók jutalmazására. A Zrínyi Miklós Gimnáziumért Alapítvány támogatásával megvalósult rendezvényen a díjazott tanulók és felkészítőik vettek részt. Köszöntőjében Schneider János igazgató úr méltatta a diákok eredményeit, és örömét fejezte ki, hogy az „Aranyosok”, kis létszámuk ellenére is mindig ott vannak a versenyek élmezőnyében. Megköszönte a kollégák felkészítő tevékenységét és további eredményes munkát kívánt nekik. A díjazott tanulók:matematika 1. helyezés Nemzetközi Magyar Matematika Verseny dicséret történelem csapatverseny 6. helyezés Kanta Leila 10.D: informatika csapat 1. helyezés legjobb táblázatkezelő Tóth Krisztián Axel 12.C idegennyelvi verseny – német 3. helyezés Torma Zétény Béla 10.D informatika csapat 1. helyezés Sáfár Liliána 10.D irodalmi verseny 5. helyezett történelem csapatverseny 6. helyezés Elmont Bíborka 10.D történelem csapatverseny 6. helyezés Horváth Annamária 12.C idegennyelvi verseny – német 5. helyezés (Felkészítő tanáraik: Ipcsics Csilla, Horváth Eszter, Hajduné Szabó Ágnes, Németh Szilvia, Rónaky Attila Ferenc.)
| Az 1. Izsák Imre Gyula tehetségpróba fiataloknak verseny díjazott tanulói
Iskolánk, a Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium, 1992-től évente megrendezi az Izsák Imre Gyula komplex természettudományi versenyt a 11-12. évfolyamos gimnáziumi tanulók számára. Ebben a tanévben először szerettünk volna többirányú megmérettetési lehetőséget biztosítani a Zalaegerszegi Tankerületi Központ általános iskoláiba járó nyolcadikos diákok számára is, ezért hagyományteremtő szándékkal meghirdettük az I. Izsák Imre Gyula tehetségpróbát fiataloknak. (Felkészítő tanárai: Csapó Zoltánné, Barna Zsolt Zoltán) 2. helyezett: Horváth Gergő (Bagodi Fekete István Általános Iskola Salomvári tagintézménye) (Felkészítő tanárai: Horváthné Pecsics Júlia, Nyulas Róbert) 3. helyezett: Merth Martin (Zalalövői Általános Iskola Zalaegerszeg) (Felkészítő tanárai: Deák István Györgyné, Pintérné Fehér Andrea) A tantárgyi versenyben elért eredménye alapján KÜLÖNDÍJAT kapott: Matematikából: Czendrei Balázs Dávid (Izsák Imre Általános Iskola Zalaegerszeg) (Felkészítő tanára: Horváthné Baldauf Marianna) Fizikából: Farkas Attila (Dózsa György Általános Iskola Zalaegerszeg) (Felkészítő tanára: Csapó Zoltánné) Programozásból: Ruzsics Barnabás (Dózsa György Általános Iskola Zalaegerszeg) (Felkészítő tanára: Barna Zsolt Zoltán)
| A központi írásbeli vizsgákra történő jelentkezés határideje:
| |||||
|
Beiskolázási tájékoztatók a 2026/27. tanévre
2025. november 11. (kedd) 16:00-tól: Várjuk az érdeklődő diákokat és szülőket! | ||||||||||||
|
Ifjúsági hangverseny: Zongora – Rajz – Animáció
Egy különleges, művészeti ágakat összekapcsoló élményben részesültek a
résztvevők az Ifjúsági hangversenyen, ahol a zene, a képzőművészet és az
animáció találkozott. A koncerten Bach, Beethoven, Chopin, Liszt,
Debussy és Prokofjev válogatott zongoradarabjai hangzottak el.
A zenei élményt színesítették a diákok által készített rajzok és
festmények, amelyek az elhangzó művek hangulatára reflektáltak. Ezekből
Papp Norbert képzőművész készített vetített illusztrációkat és
animációkat, új dimenziót adva a klasszikus darabok befogadásának.
A program egyszerre inspirálta a zenét kedvelő és a vizuális művészet
iránt érdeklődő fiatalokat, egyedi és emlékezetes kulturális élményt
teremtve.
| ||||||||||||
|
Rendhagyó magyaróra
November 25-én egy rendhagyó előadáson vehettek részt 11. évfolyamos diákjaink, melyen Dr. Fűzfa Balázs irodalomtörténész volt a vendégünk.
| ||||||||||||
|
A határtalanul program keretében
Magyarok a Kárpát-medencében 2025 - rajzpályázaton | ||||||||||||
|
Kendeh-Kirchknopfné Dr. Farkis Tímea PhD, PTE BTK egyetemi docens tartott rendkívüli olasz órát a Zrínyiben.
Knausz-Tuboly Tímea tanárnő 10. N és 10. D osztályos tanulói az olasz nemzeti identitás témakörében, interaktív tanórán vehettek részt, mely során fordító program, ill. a mesterséges intelligencia segítségével tesztelték olasz tudásukat. Legnagyobb örömünkre az alap tézis beigazolódott, a diákok intelligenciáját, itáliai kulturális értékeket ismerő attitűdöt nem tudja helyettesíteni az MI. Köszönjük az élményt!
| ||||||||||||
|
Ady Endre versmondó versenyen
2025. november 24-én rendezték meg az Ady Endre versmondó verseny városi fordulóját, melyen gimnáziumunk két tanulója is eredményesen szerepelt. Ez egy igazi irodalmi ünnep volt!
5-6. évfolyamon
7-8. osztályos korcsoportban
| ||||||||||||
|
Adventi kirándulás Bécsbe
2025. november 19-én iskolánkból a 11. A, 11. B és a 9. B osztály tanulói adventi kiránduláson vettek részt Bécsben. | ||||||||||||
|
A „Tiszán innen, Dunán túl” népdaléneklő verseny területi fordulójában Szóló kategóriábanarany minősítést kapott: Gyalogh Anna 5. N, Gyarmati Levente 5. N, Simon-Bognár Róza 5. N, Balázs Dalma 5. N, Iván Blanka Flóra 6. N/1., Sali Flóra 6. N/2., Csiszár Alíz 10. A, Sőtér Jázmin 9. N, Horváth Csaba 9. D ezüst minősítést kapott: Rétai Júlia 9. N Kisegyüttes kategóriában arany minősítést kapott: Piros rózsák (2 fő) 5. N, Kankalin (3 fő) 6. N/1., Kockás liliom (3 fő) 9-10. N ezüst minősítést kapott: Pipacsok (2 fő) 9. D Énekegyüttes kategóriában arany minősítést kapott: Csicsergő pacsirták (8 fő) 6. N/2., Virgoncok (8 fő) 5. N, Napsugár (8 fő) 9-10. évf. (tanáruk: Gyutainé Kiss Gabriella) | ||||||||||||
|
Élménybeszámoló
Mexikóvárosban tartották az CEI idei fenntarthatósági és környezetvédelmi diákkonferenciáját, melynek központi témája az élelmiszergazdaság és az energiagazdaság volt. Magyarországot a zalaegerszegi Zrínyi-gimnázium és a Petőfi-iskola tanulói képviselték. Élményeikről és tapasztalataikról a Tudományos és Technológiai Parkban számoltak be. | ||||||||||||
|
Izsák - tehetségpróba 8. osztályos fiataloknak a 2025/2026-os tanévben
| ||||||||||||
|
Haditorna A 9–12. évfolyamos diákok számára kiírt Országos Haditorna Verseny vármegyei selejtezőjén négyfős csapat képviselte a gimnáziumot. Nagykanizsán, a Csónakázó-tónál 14 középiskola 18 csapata mérte össze felkészültségét elméleti, gyakorlati és ügyességi feladatokban (például szituációs lövészet, honvédségi totó, egészségügyi ismeretek, térképészet). A 11. B osztályosokból álló csapat felkészítője Domján Zoltán, katona oktató volt.
| ||||||||||||
|
Zrínyisek a Bringasuli programban!
Iskolánk is csatlakozott az országosan támogatott Bringasuli programhoz, ahol az 5-6. évfolyamos korosztály alapszintű elméleti és gyakorlati ismereteket tud szerezni a mindennapi kerékpáros közlekedés szabályairól és közben oktatóink a gyakorlatban is meggyőződhetnek a gyerekek kerékpáros tudásáról.
| ||||||||||||
|
XX. Országos Középiskolás Képzőművészeti Diáktárlat A XX. Országos Középiskolás Képzőművészeti Diáktárlat elnevezésű kiállításra két diákunk, Háry Laura (12. B) és Hermán Viktória (10. A) alkotása jutott be. Felkészítő tanáruk: Dienes Gyula művésztanár volt. A kiállítás 2025. november 1-a és december 6-a között tekinthető meg Hajdúszoboszlón, a Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtárban.
| ||||||||||||
|
A Náboj nemzetközi fizikaversenyen
Junior kategóriában Senior kategóriában | ||||||||||||
|
A Bolyai matematika csapatverseny (3-8 évfolyam) körzeti fordulójában
5. évfolyamon
6. évfolyamon
7. évfolyamon
8. évfolyamon | ||||||||||||
|
1956. november 4. – Nemzeti gyásznapi megemlékezés Zalaegerszegen
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésére, valamint a megtorlás
áldozataira és meghurcoltjaira emlékező gyásznapi városi műsort
gimnáziumunk diákjai adták.
| ||||||||||||
|
Velünk élő hagyományok címmel nyílt vándorkiállítás a gimnáziumban Kedden nyitottuk meg a Fiatalok a Nemzetért Alapítvány vándorkiállítását, amely a magyar népi kultúra gazdagságát hivatott bemutatni. A magyar hagyományok és szokások világáról szóló roll-upokat Stárics Roland igazgatóhelyettes úr ajánlotta a tanulók figyelmébe. Amint az a nyitómolinón is olvasható: „A hagyományok fontos értékeket és tapasztalatokat őriznek. Segítenek abban, hogy jobban megértsük a körülöttünk lévő világot, és abban is, hogy megerősítsük saját önazonosságunkat. Ez a kiállítás arra bátorít, hogy a múlt értékeiből merítve formáljuk a jövőt. Amikor részt veszünk hagyományaink újraélesztésében, nemcsak kultúránkat gazdagítjuk, hanem az összetartozás érzését is erősítjük. Őrizzük meg elődeink örökségét úgy, hogy az életünk része legyen – és adjuk tovább a következő generációknak, mert ezáltal válik a múlt kincséből a jövő öröksége!”
| ||||||||||||
|
Rendhagyó történelemóra
Október 22-én a 12. A osztály rendhagyó történelemórán vett részt Monok Zoltán tanár úrral az ÁVH egykori zalaegerszegi székházának földszintjén és pincejében kialakított emlékhelyen. A diákok megismerkedhettek az ÁVH működésével és vallatási módszereivel. A program a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatóságának támogatásával valósult meg. | ||||||||||||
|
Tanároknak szóló diáklaborbemutató ismét nagy érdeklődés mellett
Idén már második alkalommal rendeztük meg a természettudományos tantárgyakat oktató pedagógusoknak szóló kísérleti bemutatóinkat és tevékenykedtető foglalkozásainkat. A találkozóval az volt a célunk, hogy a más intézményekben dolgozó kollégáink közvetlenül is megismerkedhessenek a diáklabor infrastruktúrájával, sőt gyakorlatias feladatokon keresztül ki is próbálhassák a benne rejlő szakmódszertani lehetőségeket.
| ||||||||||||
|
Megemlékezés az 1956-os forradalomról és szabadságharcról
Iskolánk méltó módon emlékezett meg az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulójáról.
| ||||||||||||
|
MCC Pedagóguskonferencia Zalaegerszegen
Hogyan és miként figyelnek a tehetségre az iskolák? Kinek és miért fontos visszajelzés az MCC gimnáziumi rangsor? Ezekkel a kérdésekkel is foglalkoztak kedden az MCC Zalaegerszegi Képzés Központjában, ahol a TOP 100-as ranglista érintett zalai iskoláinak igazgatói mondták el véleményüket, tapasztalataikat. A kerekasztal-beszélgetés után a digitális reziliencia, az élménypedagógia és a kommunikáció témakörében workshopokkal várták a vármegye pedagógusait. A programon dr. Sali Zsófia képviselet-vezető asszony és Kajári Attila tankerületi igazgató úr köszöntötte a résztvevőket. Iskolánkat Schneider János igazgató úr képviselte. | ||||||||||||
Fogadóórák
Az 5-12. osztályok számára: november 4. (kedd) 17:00-19:00 | ||||||||||||
|
Versenysiker
Az Édes anyanyelvünk nyelvhasználati verseny Kárpát-medencei döntőjén Sebők Annamária 11. B osztályos tanulót eredményes szerepléséért az Anyanyelvápolók Szövetsége könyvjutalomban részesítette. | ||||||||||||
|
A IV. Potathlon Egészségverseny országos döntőjében
1. helyezett csapat: Komlósi Ádám, Kovács Noémi, Süle Olivér Gábor, Szabó Örs Zolta 11.B | ||||||||||||
|
Gólyaavató
A 10. D által szervezett vidám hangulatú iskolai gólyaavatót Nagy Katalin Annamária tanárnő osztálya, a 9/Ny. B nyerte meg. | ||||||||||||
|
Deák-ünnepség
Deák Ferenc születésének 222. évfordulója alkalmából rendezett városi megemlékezésen iskolánk diákjai adták a műsort. A programban közreműködtek: Sali Dávid, Szabó Levente (9. N), Hosszú Nátán Vilmos, Süle Olivér Gábor (11. B), valamint iskolánk énekkara. Diákjaink felkészítésében Hajduné Szabó Ágnes és Gyutainé Kiss Gabriella tanárnők vállaltak szerepet. Gimnáziumunkat a 9. N osztály képviselte Pálffy Lívia tanárnő vezetésével. Az intézmény közössége nevében Stárics Roland igazgatóhelyettes úr, valamint a diákönkormányzat társelnökei, Kovács Noémi és Radics Petra helyeztek el koszorút a „haza bölcsének” belvárosi szobránál.
| ||||||||||||
|
A 33. Izsák Imre Gyula komplex természettudományi verseny díjazott tanulói
| ||||||||||||
|
Oktatási Hivatal Zalaegerszegi Pedagógiai Oktatási Központ - Bázisintézményi program
Kamondiné Kerkai Viktória tanárnő, iskolánk robotika műhelyfoglalkozásának vezetője Gyakorlatias programozás oktatása az 5─9. évfolyamos tanulók számára címmel tartott előadást szerdán érdeklődő pedagógusoknak. | ||||||||||||
|
Díszokleveles pedagógusokat köszöntöttek Zalaegerszegen
Az Idősek hónapja programsorozat keretében idén is átadták az arany, gyémánt és vas diplomákat a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben. Az elismeréseket Vigh László országgyűlési képviselő úr és Balaicz Zoltán polgármester úr nyújtotta át. A műsor színvonalát iskolánk kórusa mellett Csiszár Alíz előadása is emelte, aki zalai népdalcsokorral örvendeztette meg a közönséget.
A díjazott pedagógusok között volt iskolánk nyugalmazott igazgatóhelyettese, Németh László tanár úr, valamint egykori szakoktatónk, Baján Antal (1976-1977) tanár úr. Mindketten arany diplomát kaptak annak emlékére, hogy ötven évvel ezelőtt vehették át képesítésüket igazoló oklevelüket.
| ||||||||||||
|
Lázár Ervin Program
A [szkikki] 2.0 című előadást tekintették meg a 8. N osztály tanulói a Magyar Állami Operaházban a Lázár Ervin Program keretében. A diákokat osztályfőnökük, Tulok Renáta tanárnő és Bella-Kálmán Eszter tanárnő kísérte el. | ||||||||||||
|
Ketten képviselik a gimnáziumot a ZVDÖK-ben
Összegyűlt a városi diákparlament, amely megválasztotta a zalaegerszegi
diákönkormányzat tagjait. Az iskolánkat képviselő Frankovics Gréta Lujza
mától a ZVDÖK alpolgármestere, míg Véber Dominik a ZVDÖK képviselője. | ||||||||||||
|
Erzsébet-táborok Két osztályunk (6.N/ 1., 8. N) járt a múlt héten a zánkai Erzsébet-táborban.
| ||||||||||||
|
Őszi gyalogtúra: Zalaszántó - Béke Sztúpa – Tátika vára A Nagy Katalin Annamária tanárnő és József Attila tanár úr által vezetett kirándulás során a 9.Ny. B osztály felkereste a helyi természeti szépségeket és az épített környezet látnivalóit.
| ||||||||||||
|
Mobillaboros roadshow Zalalövőn – Tudomány testközelből 2.0!
Október 9-én délután Zalalövőre látogatott el a mobillabor kisbusza. A
helyi általános iskolai tanulói kipróbálhatták a fénymikroszkópokat és a
legorobotokat. Az iskolát Schneider János igazgató úr és a Selye János
Diáklabor robotika szakkörös diákjai képviselték. A kitelepülésben
Puskás Júlia (MDE) működött közre.
| ||||||||||||
|
Mobillaboros roadshow Teskándon – Tudomány testközelből!
Október 9-én délelőtt természettudományos forgatagnak adott otthont a
Teskándi Csukás István Általános Iskola udvara. A Magyarországi
Diáklaborok Egyesülete (MDE) kisbuszának jóvoltából a Selye János
Diáklabor csapata tartott ismeretterjesztő bemutatót a 7–8. osztályos
diákoknak. Fotók: ZMG, Teskándi Csukás István Általános Iskola
| ||||||||||||
|
Megemlékezés az aradi vértanúkról
Novák Róbert és Dienes Gyula tanár urak szervezésében plakátkiállítással
emlékeztünk meg az aradi vértanúkról. A belvárosi Csány-szobornál
Schneider János igazgató úr és Radics Petra Ágnes (11. B), a DÖK
társelnöke helyeztek el koszorút az iskola közössége nevében. | ||||||||||||
|
Október 6
2025. október 6-án egy rendhagyó irodalomóra keretein belül betekintést
nyerhettünk egy írónő életébe. Tomor Anita, elismert romantikus
regényíró látogatott el iskolánkba, aki az írói lét árnyoldaláról,
valamint a sikerekről beszélt őszintén. | ||||||||||||
|
Zrínyi-túra | ||||||||||||
|
Nyílt napot tartottunk a diáklaborban!
Pénteken betekintést nyerhettek az érdeklődők iskolánk diáklaborjának izgalmas világába!
| ||||||||||||
|
Barlangtúra a Keszthelyi-hegységben
A 9. A osztály szeptember 19-én osztályfőnökük, Rónaky Attila tanár úr vezetésével a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén található Csodabogyós-barlangban járt. A kirándulás célja a közösségépítés és a természet felfedezése volt. A kalandtúra kihívásokkal teli, de egyben felejthetetlen élményt nyújtott a diákok számára, amiről a képek is tanúskodnak.
| ||||||||||||
Az iskola nyitvatartása 7:00 órától 18:00 óráig | ||||||||||||
| ||||||||||||
|
IskolafelújításZrínyi 125-400
AlapítványokTehetséggondozás
Pályázatok,
|
|||||||||||
![]() |
Egész életen át tartó tanulás - Comenius Iskolai Együttműködés |



Együtt Erdély csodáinak nyomában! (2025)
Magyar múlt és magyar jelen a tengermelléken,
az Adrián és a magyar jelen Szlavóniában (2024)
Erdély (2019)
Magyarország (2019)
A Muravidéktől az Adriáig
(2019)
Erdély (2018)
Szlovénia, Horvátország (2018)
Erdély (2017)
Szlovénia és Horvátország
(2016)
Erdélyben jártuk (2016)
Horvátországban és
Szlovéniában (2015)
Erdélyben és Zalában
(2015)
A webhely teljes tartalmát védi a szerzői jog. Bármely elemének felhasználásához a szerző előzetes írásbeli engedélye szükséges.
|
www.zmgzeg.edu.hu Látogatók 2020. jan. 1. óta (Pageviews: a megnyitott oldalak száma) |