Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium


Főoldal - Hírek archívum - A 2015/2016. tanév hírei

A 2015/2016. tanév hírei, 2. félév

2016. jan. 24.
 Új lap - 1


jan. 25.


jan. 28. - febr. 5.

Korán kelők figyelmébe
Január végén és február elején egyszerre látható az égbolton mind az 5 szabadszemes bolygó (Merkúr, Vénusz, Mars, Jupiter, Szaturnusz). Néhány napig a Hold is segíti a tájékozódást. Reggel fél 7 körül érdemes felnézni az égre.

Részletes tájékoztató

2016. febr. 1.
 Új lap - 1

Versenyeredmény

Az Implom József középiskolai helyesírási verseny megyei fordulóján
1-2. helyezett: Cserép Vivien 10.C
(tanára: Bertók Éva)

2016. febr. 1.
 Új lap - 1

Sítábor 2016

Január 22-26. között a sikeres félév lezárásaként iskolánk 44 tanulója testnevelőink kíséretében sítáborban vett részt az ausztriai Gerlitzen Alpok síterepén. A szállás a meseszép ossiachi tó partján összkomfortos apartmanokban volt.
A táborozók csodálatos alpesi környezetben nagyszerű (talán kissé meleg) időben síelhettek egész nap.
Az együtt töltött 5 nap során a jól síelő „profik”, a már valamit tudó „középhaladók” és az egyre ügyesedő kezdők is megtalálhatták a tudásuknak megfelelő pályákat és kedvükre hódolhattak a síelés örömeinek. Szerencsére idén sérülés sem árnyékolta be a jókedvüket, így igazán eredményesnek mondható a „Gerlitzen 2016” project.
Jövőre veletek és másokkal ugyanitt!!! :)

2016. febr. 1.
 Új lap - 1

Menzások figyelem!

A márciusi menzadíj befizetése a Zrínyi-gimnáziumban (gazdasági iroda)
febr. 10. (szerda) 10.00-15.00
febr. 11. (csütörtök) 10.00-15.00

Pótbefizetés a Kis utca 8.-ban:
febr. 24. (szerda) 10.00-17.00

2016. febr. 2.
 Új lap - 1

Sporteredmények

Az úszó diákolimpia megyei fordulóján
II. korcsoport
50 m mellúszás 2. helyezett: Horváth Iván 5.N
III. korcsoport - amatőr
50 m mellúszás 3. helyezett: Vitkovics Patrik 7.N
IV. korcsoport - amatőr
100 m mellúszás 2. helyezett: Pácsonyi Péter 8.N
4x50 m gyorsváltó 3.helyezett: Pácsonyi Péter 8.N, Novák Marcell 9.N, Hoffmann Ádám 7.N,
Sümegi Géza 7.N
(kísérő tanár: Novákné Bosits Csilla)

2016. febr. 12.
 Új lap - 1

Alapítványi bál

Megrendeztük a gimnázium tantestületének és a Zrínyi Miklós Gimnáziumért Alapítványának a 24. bálját. Még soha nem volt ennyi vendégünk. 387 ember szórakoztatásáért kellett felelnie Pethő Attila tanár úrnak, a bál főrendezőjének. Persze voltak segítői. A bált Vigh László országgyűlési képviselő nyitotta meg. A műsort az iskola tanulói adták. Először Pozvai Bálint (9.A) szaxofonjátékában gyönyörködhettünk, majd színpadra lépett Merics Nikolett énekesnő és Bedő Jenő harmonikaművész. Előadásukban az Egy esős vasárnap délután és a Rózsaszín élet című dalok hangzottak el. A Press Dance Táncsport Egyesület 3 produkciót mutatott be, köztük Peresztegi Dóra (12.B) és Végh Tamás salsa-kűrjét. Felkészítőjük és koreográfusuk Meretei Simon Beáta volt. A műsor első részét az Edith Piaf szerzeményét, a Nem bánok semmit című sanzont éneklő Merics Nikolett zárta. 21 órakor megérkezett a Gála Táncegyüttes, sor került a Kuzma Péter által koreografált nyitótáncra. Az alapítvány bevételének jelentős részét a Dienes Gyula művésztanár, Németh János művész úr, Szabolcs Péter művész úr és Szényi Zoltán művész úr által felajánlott 1-1 műalkotás kisorsolásának köszönhette. Az est házigazdái Horváth Gyula és Karáth Anita voltak. (Pezetta Umberto felvétele)

2016. febr. 17.
 Új lap - 1

A szóbeli felvételi vizsgák időpontjai

Tájékoztató - feltétlenül olvassa el!

Emelt szintű nyelvi osztály - angol
Emelt szintű nyelvi osztály - német

2016. febr. 17.
 Új lap - 1

A Szépirodalmi Műhely bemutatója

A gimnázium Szépirodalmi Műhelye február 2. és 5. között a Keresztury Dezső VMK-ban mutatta be legújabb darabját, "Az öngyilkos"-t. A Bajnóczy Zoltán tanár úr rendezésében megelevenedő történet, amelynek kétrehozásában 16 tanuló vett részt, több mint ezer nézőt szórakoztatott. A pénteki 19 órás előadást rögzítette a Zalaegerszegi Televízió, sőt a fordító, Dalos Rimma is megtisztelte jelenlétével.

A diákokkal együtt színpadra lépő Trencsényi Péter írása

2016. febr. 17.
 Új lap - 1

A sakk diákolimpia megyei döntőjén

egyéni amatőr kategóriában
II. korcsoport – fiú
1. Györgyfalvai Ádám 5.N
III. korcsoport – fiú
2. Pete Zétény Dominik 6.N
5. Vitkovics Patrik 7.N
IV. korcsoport – fiú
2. Györe János 7.N
VI. korcsoport – fiú
1. Szabó Krisztián 11.N
III. korcsoport – leány
2-4. Hoffmann Annamária 6.N
IV. korcsoport – leány
1. Györgyfalvai Fanni 7.N
Felkészítő: CSUTI SK

2016. febr. 18.
 Új lap - 1

A Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium a hit- és erkölcstan oktatással kapcsolatos tájékoztatójának
időpontja: 2016. március 8. 15 óra,
helye: II. emelet 36. terem

2016. febr. 23.
 Új lap - 1

Szalagavató ünnepség és bál

A négy végzős osztályunk a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben tartotta a szalagavató ünnepségét. A tanárok nevében Szekér Gábor tanár úr a 12.C osztályfőnöke mondott köszöntő beszédet. A diákok nevében Peresztegi Dóra 12.B osztályos tanuló szólt, osztálytársa, Kámán Fruzsina gondolatait tolmácsolta. Az esemény házigazdái Kelemen Éva (12.C) és Tar Dávid (12.A) voltak.

A műsorban közreműködött Dezső Katalin (12.C), Dominkó Dániel (12.A), Gönczöl Csenge (12.N), Kelemen Éva (12.C), Kiss Kíra Regina (12.N), Kránicz Vivien (12.C), Pető Dóra (12.C), Schulcz Ferenc (12.A), Szűcs Márton Tamás (12.A), Tóth Emese (12.N) és Tóth Lídia Liliána (12.C). A műsort Bokányi Tiborné, Gyutainé Kiss Gabriella, Hajduné Szabó Ágnes, Juhász Ildikó tanárnő és Bajnóczy Zoltán tanár úr állította össze. 19 órakor a gimnáziumban folytatódott az ünnepség. A végzős osztályok táncbemutatóját vacsora és szalagavatói bál követte.

A szalagavatón készült felvételek hamarosan felkerülnek a Fotóalbumba

2016. febr. 25.
Új lap - 1

Menzások figyelem!

Az áprilisi menzadíj befizetése a Zrínyi-gimnáziumban (gazdasági iroda)
márc. 9. (szerda) 10.00-15.00
márc. 10. (csütörtök) 10.00-15.00

Pótbefizetés (Kis u. 8.)
márc. 30. (szerda) 10.00-17.00

2016. febr. 25.
 Új lap - 1

Országos döntőbe jutott fiú amatőr kosárlabdacsapatunk!

2016. febr. 27.
 Új lap - 1

Az országos informatikai tanulmányi versenyek megyei fordulójának eredményei

Programozás kategória
1. korcsoport
2. helyezett: Veres Kristóf 8.N
3. helyezett: Pácsonyi Péter 8.N
4. helyezett: Czett Mátyás 8.N
(tanáruk: Ipcsics Csilla)
3. korcsoport
2. helyezett: Zalavári Márton 12.A
3. helyezett: Marx János 12.A
(tanáruk: Juhász Tibor)

Alkalmazás kategória
1. korcsoport
2. helyezett: Horváth Petra 8.N
(tanára: Juhász Tibor)
2. korcsoport
1. helyezett: Flander Ádám 10.A
2. helyezett: Fodor Márton 9.A
3. helyezett: Móser Lili Marleen 9.B
4. helyezett: Schandl Yvette 9.B
(tanáruk: Ipcsics Csilla)
5. helyezett: Joós Petra 10.A
(tanára: Juhász Tibor)
3. korcsoport
1. helyezett: Tóth Márk Andor 11.N
(tanára: Juhász Tibor)
3. helyezett: Nagy Botond 11.A
(tanára: Ipcsics Csilla)
4. helyezett: Zalavári Márton 12.A
(tanára: Juhász Tibor)

2016. febr. 29.
 Új lap - 1

Versenyeredmények

A Nemes Tihamér OITV döntőjén, programozás kategóriában
1. korcsoportban
15. helyezett: Pácsonyi Péter 8.N
19. helyezett: Veress Kristóf 8.N
(tanáruk: Ipcsics Csilla)

2016. márc. 1.
 Új lap - 2

OKTV döntőn elért eredmény

Informatikából
II. kategória (programozás)
9. helyezett: Zalavári Márton 12.A
47. helyezett: Marx János 12.N
(tanáruk: Juhász Tibor)

2016. márc. 1.
 Új lap - 3

Helyi szóbeli érettségi témakörök

2016. márc. 3.
 Új lap - 2

A kommunista diktatúra áldozatainak emléknapja

2016. február 25-én a több évtizedes kommunista diktatúra, elnyomás és önkény hazai és nemzetközi áldozataira, kárvallottjaira emlékeztünk. Az ember- és közösségellenes ideológia mindennapjait és sajátosságait plakátkiállítással, valamint digitális szakmai bemutatóval elevenítettük fel. A gyásznapi múltidézésben Dienes Gyula, Monok Zoltán és Stárics Roland tanár urak működtek közre. Stárics Roland a Zalaegerszegi Televízió Egerszegi esték című műsorának vendégeként is segítette a téma alaposabb megismerését.

2016. márc. 3.
 Új lap - 1

Versenyeredmények

A Curie környezetvédelmi emlékverseny területi döntőjében
7-8.évfolyamon
1. helyezett: Békési Péter, Rosta Maya, Holányi Zsófia
(tanáruk: Szőke Károly)
2. helyezett: Major Fanni, Molnár Bence, Szabó Gergő
(tanáruk: Szőke Károly)
9-10. évfolyamon
1. helyezett: Szakonyi Anna, Kovács Petra, Kovács Kristóf
(tanáruk: Szőke Károly)
2-3.helyezett: Peresztegi Zsófia, Somogyi Laura, Németh Zalán
(tanáruk: Egyedné Krizmanics Ildikó)
2-3.helyezett: Farkas Vivien, Vaspöri Dóra, Hollós Boglárka
(tanáruk: Egyedné Krizmanics Ildikó)
11-12.évfolyamon
1. helyezett: Vígh Dóra, Vaspöri Noémi, Tornyos Viola
(tanáruk: Szőke Károly)
2. helyezett: Borsos Vivien, Pais Panna, Németh Fanni
(tanáruk: Szőke Károly)
3. helyezett: Kőris Titanilla, Takács Ildikó, Péter Krisztina
(tanáruk: Egyedné Krizmanics Ildikó)

2016. márc. 7.
 Új lap - 1

Felvételi rangsorok

Kérjük, először feltétlenül olvassa el a Tájékoztatót!

2016. márc. 8.
 Új lap - 1

A Zrínyi Ilona matematikaverseny megyei fordulójának eredményei

6. évfolyamon
1. helyezett: Pete Zétény Dominik 6.N
2. helyezett: Török Dorka 6.N
(Felkészítő tanáruk: Pálovicsné Tusnády Katalin)
7. évfolyamon
1. helyezett: Tompos Anna 7.N
2. helyezett: Vitkovics Patrik 7.N
3. Mészáros Sára 7.N
(Felkészítő tanáruk: Novákné Bosits Csilla)
8. évfolyamon
1. helyezett Czett Mátyás 8.N
2. helyezett: Veres Kristóf 8.N
(Felkészítő tanáruk: Benke Barbara)
9. évfolyam
2. helyezett: Szalay Gergő 9.A
3. helyezett: Pozvai Bálint 9.A
(Felkészítő tanáraik: Kovács Tibor, Péteri Szabolcs)
10. évfolyam
2.helyezett: Németh Ciprián 10.N
(Felkészítő tanára: Kiss Zsolt)
11. évfolyam
1. helyezet:: Nagy Botond 11.A
(Felkészítő tanárai: Németh László, Pálovics Róbert)
2. helyezett: Németh Gábor 11.N
(Felkészítő tanára: Pálovicsné Tusnády Katalin)
12. évfolyam
1. helyezett: Zalavári Márton 12.A
(Felkészítő tanárai: Orbán Edit, Pálovics Róbert)

Csapatversenyen 1. helyezést ért el a 6., 7., 8., 9., 10., 11. és a 12. évfolyam csapata.
Országos döntőbe jutottak: Pete Zétény Dominik 6.N, Tompos Anna 7.N, Czett Mátyás 8.N, Németh Ciprián 10.N, Nagy Botond 11.A és Zalavári Márton 12.A

2016. márc. 15.
 Új lap - 1

2016. március 11-én az 1848-as forradalom és szabadságharc eseményeit a 11. és a 10. C osztály közös produkciójának segítségével idéztük fel. A műsor keretjátékaként a gyermek Kosztolányi Dezső nagyapja, a 48-as honvéd Kosztolányi Ágoston segítségével elevenítette fel a történéseket. Ennek során ellátogathattunk a Pilvax kávéházba, hallhattuk a 12 pontot, láthattuk honvédek toborzását és fegyveres mozdulatait, majd a részesei lehettünk a fegyverletétel szomorú eseményének, mindezt pedig dalok, tánc és versmondás tette érzékletesebbé. A teljesség igénye nélkül: a főszerepben, nagyapaként Kulcsár Lionelt láthattuk, Kovács Klaudia, Horváth Andrea és Lakatos Alexandra szólóénekét hallhattuk. Pethő Attila tanár úr nemcsak katonai tanácsaival, hanem szereplőként is segítette az előadás létrejöttét. Gyutainé Kiss Gabriella tanárnő a dalok megtanulásában, Dienes Gyula tanár úr pedig a szép díszletek elkészítésével és elrendezésével segítette a produkciót. A műsort a diákok ötleteit követve Bertók Éva tanárnő írta és rendezte. Az előadás a visszajelzések alapján láthatóan sok örömet okozott mind a játszóknak, mind a jelenlevő ünneplő közönségnek.

2016. márc. 17.
 Új lap - 1

Az OKTV döntőjébe jutott tanulóink

Francia nyelvből
I. kategória
Kintli Zsuzsanna 12.N
(tanára: Gombás Szilvia)

Kémiából
II. kategória
Büki Máté 12.A
(tanárai: Tölgyesné Kovács Katalin, Halmi László)

Matematikából
II. kategória
Nagy Botond 11.A
(tanárai: Németh László, Pálovics Róbert)
Kovács Péter Tamás 11.N
(tanára: Pálovicsné Tusnády Katalin)
Nérel Eleonóra 12.A
Zalavári Márton 12.A
(tanáraik: Orbán Edit, Pálovics Róbert)
Marogna Péter 12.N
Marx János 12.N
Nagy Eszter 12.N
(tanáruk: Kovács Tibor)

Informatikából
I. kategória (alkalmazás)
Nagy Botond 11.A
(tanára: Ipcsics Csilla)
Kováts Ábel 11.N
(tanárai: Juhász Tibor, Ipcsics Csilla)
Tóth Márk Andor 11.N
(tanára: Juhász Tibor)
Zalavári Márton 12.A
Takács Ildikó 12.B
(tanáruk: Juhász Tibor)
II. kategória (programozás)
Zalavári Márton 12.A
Marx János 12.N
(tanáruk: Juhász Tibor)

Német nyelvből
II. kategória
Péter Anna 12.A
(tanára: Beviz Zsófia)
Hegedüs Fanni 12.B
(tanára: Lőrincz István)

2016. márc. 18.
 Új lap - 1

Az OKTV döntőjébe jutottak

Történelemből
Szentirmai Anna 11.B
(tanára: Monok Zoltán)

Földrajzból
Varga Stefánia 12.B
(tanárai: Oláhné Szigyártó Mária, Stárics Roland)

Magyar irodalomból
Doffkay Réka 11.N
(tanára: Hajduné Szabó Ágnes)

Biológiából
II. kategória
Nagy Dávid 12.B
(tanára: Egyedné Krizmanics Ildikó)

Fizikából
I. kategória
Kovács Péter Tamás 11.N
Tóth Márk Andor 11.N
(tanáraik: Juhász Tibor, Pálovics Róbert)
Nagy Botond 11.A
(tanára: Pálovics Róbert)
II. kategória
Zalavári Márton 12.A
(tanára: Pálovics Róbert)

2016. márc. 18.
 Új lap - 1

A Nyelvtudással az Egységes Európáért Alapítvány és az ECL Nyelvvizsgarendszer országos nyelvi versenye

Angol nyelv B2 szint (középfok):
1. helyezett: Dudar Kata 11.B
felkészítő tanára: Kocsisné Németh Erika
4. helyezett: Farsang Regina 10.B
felkészítő tanára: Bajnóczy Zoltán

Angol nyelv C1 szint (felsőfok):
4. helyezett: Kováts Ábel 11.N
felkészítő tanára: Németh Szilvia

Német nyelv B2 szint (középfok):
1. helyezett: Kovács Péter Tamás 11.N
felkészítő tanára: Lőrincz István
3. helyezett: Vincze Virág 10.B
felkészítő tanára: József Attila
5. helyezett: Peresztegi Míra Zsófia 9.B
felkészítő tanára: Marosiné Kohut Gyöngyi
7. helyezett: Hujber Sándor 10.A és Berke Martin 10.B
felkészítő tanáraik: Néz Károly és József Attila

Német nyelv C1 szint (felsőfok):
6. helyezett: Stancsics Máté 10.A
felkészítő tanára: Néz Károly

2016. márc. 23.
 Új lap - 1

A XXV. nemzetközi magyar matematikaverseny eredményei

10. évfolyam
dicséret (10. hely) Németh Ciprián 10.N
(Felkészítő tanára: Kiss Zsolt)

11. évfolyam
III. díj (11. hely) Nagy Botond 11.A
(Felkészítő tanárai: Németh László, Pálovics Róbert)

12. évfolyam
dicséret (23. hely) Zalavári Márton
(Felkészítő tanárai: Orbán Edit, Pálovics Róbert)

2016. márc. 30.
 Új lap - 1

Versenyeredmények

A SZAKE által kiírt "Örökségünk '48" országos középiskolai történelem versenyen
5. helyezett csapat: Nérel Eleonóra, Péter Krisztina, Balogh Lilla 12.A
(tanáruk: dr. Beckné Sallay Anikó)

A SZAKE által kiírt "Erdélyország" országos középiskolai komplex versenyen
1. helyezett csapat: Ács Barnabás 9.B/Ny, Holányi Ákos 10.N, Mózsa Ábel 10.N
4. helyezett csapat: Henics Blanka, Seres Gergő, Varga Vencel 9.N
8. helyezett csapat: Horváth Bálint, Spilák Lili, Gergály Anna 9.N
(tanáruk: dr. Beckné Sallay Anikó)

A SZAKE Magyarország az én hazám komplex honismereti vetélkedő országos döntőjén
3. helyezett csapat: Arat Selina, Kelemen Erik, Varga Roland 9.C
4. helyezett csapat: Cseke Adél, Sándor Nóra Virág, Turós Ákos Zoltán 9.A
(tanáruk: Stárics Roland)

A SZAKE Magyarok Európában vetélkedő országos döntőjén
13. helyezett csapat: Czinege Ádám, Lapat Krisztián, Rába László Dominik 10.C
(tanáruk: Stárics Roland)

A Hungarian Geographical Contest angol nyelvű földrajzversenyen
23. helyezett: Nemes Laura 10.B
(tanára: Stárics Roland)

Stárics Roland tanár úr a zsűri tagja volt a SZAKE Magyarország az én hazám honismereti verseny szakközépiskolai döntőjének lebonyolításában.

2016. ápr. 4.
 Új lap - 1

Atomenergiáról mindenkinek - kérdőív

2016. ápr. 5.
 Új lap - 1

Versenyeredmények

A Semmelweis egészségverseny országos döntőjében
2. helyezett csapat: Benke Bianka, Kovács Kristóf, Kovács Petra, Schrettner Anna, Szekér Bonita 10.N
(tanáruk: Szőke Károly, Egyedné Krizmanics Ildikó)

A Vigyázz, kész, pénz vetélkedő középdöntőjében
a 7-8. osztályos kategóriában
1. helyezett a Mind arany nevű csapat: Fregán Doroti, Molnár Bence, Peterka Flóra, Sejpes Júlia, Bodrogi Bianka 8.N
az 5-6. osztályos kategóriában
1. helyezett a Pén(s)ztárgép nevű csapat: Györgyfalvai Ádám, Kistüttősi Ákos, Pál Máté, Schneider Dávid, Tompos Gábor 5.N
Felkészítő tanár: Rinfel Mónika
Mindkét csapat bejutott az országos döntőbe.

2016. ápr. 5.
 Új lap - 1

Fiú kosárlabdázóink 6. helyen végeztek a kecskeméti országos döntőn

Iskolánk fiú kosárlabdacsapata április 1-3 között Kecskeméten az amatőr kosárlabda diákolimpia országos döntőjén vett részt.
Csapatunk a tornát két magabiztos győzelemmel kezdte, a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és az Egri Dobó István Gimnázium ellen. Ez a két győzelem azt jelentette, hogy a Zrínyi a legjobb nyolc csapat közé jutott, így az utolsó csoportmérkőzésen még a budapesti Nicola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Gimnázium csapata elleni szoros vereség is belefért.
A legjobb négy közé jutásért a szombathelyi Műszaki és Gépipari a nagyszerű kezdés ellenére sajnos megállította a fiúk menetelését, 3 pontos vereség lett a mérkőzés vége. Így a karcagi Református Gimnázium ellen javíthattak kosarasaink és a legnagyobb különbségű győzelmüket itt aratták.
A végső helyosztó mérkőzésen a nyíregyházi Vásárhelyi Szakközépiskola diákjai egy kicsit frissebben mozogtak a zrínyiseknél, akik így a döntő hatodik helyén végeztek.
Kiegyensúlyozott teljesítménnyel, minden mérkőzésen egyenrangú ellenfélként állt helyt csapatunk, neves ellenfeleink ellen. Nagyszerű eredmény ez, amire már régóta vártunk, 5 év után újra sikerült a legjobbak közé jutnunk!
A csapat tagjai voltak a városi döntőtől az országosig:
Herbert Martin, Fehér Márk, Tornyos Kornél, Gyutai Zalán (12.n), Dóra Dávid, Horváth Kenéz, Németh Bálint, Radics Márton, Vincze Ádám, Gombos Bence(11.a), Ujj Péter (11.n),Földesi Tamás, Farsang Bálint, Szekeres Kornél, Csiszár Dávid, Dávid Dorián (10.n)
Felkészítő tanár: Szekér Gábor

2016. ápr. 6.
 Új lap - 1

Zrínyisek és Rudolf Péter közös improvizációja

A ZMG Szépirodalmi Műhely négy tagja, Dezső Katalin (12.C), Gönczöl Csenge (12.N), Bakó Bálint (11.B) és Molnár Kristóf (12.B) március 29-én, az Egerszegi Páholy elnevezésű programsorozat bemutatkozó estjén Rudolf Péter Kossuth-díjas színművésszel léphetett színpadra. Az ismert művész és a színjátszósok félórás előadás során rögtönzéses játékokkal szórakoztatták a közönséget.
A bemutató előtt Karáth Anita tanárnő beszélgetett Rudolf Péterrel és feleségével, Nagy-Kálózy Eszterrel.
Gratulálunk a sikeres fellépéshez!

Fotók az estről (Facebook)

2016. ápr. 6.
 Új lap - 1

OKTV eredmények

Informatika, döntő
I. kategória (alkalmazás)
12. helyezett: Tóth Márk Andor 11.N
(tanára: Juhász Tibor)
21. helyezett: Nagy Botond 11.A
(tanára: Ipcsics Csilla)
31. helyezett: Zalavári Márton 12.A
(tanára: Juhász Tibor)
48. helyezett: Kováts Ábel 11.N
(tanárai: Juhász Tibor, Ipcsics Csilla)
49. helyezett: Takács Ildikó 12.B
(tanára: Juhász Tibor)

Kémia, döntő
II. kategória
27. helyezett: Büki Máté 12.A
(tanárai: Tölgyesné Kovács Katalin, Halmi László)

Német nyelv, döntő
II. kategória
23. helyezett: Péter Anna 12.A
(tanára: Beviz Zsófia)
25. helyezett: Hegedüs Fanni 12.B
(tanára: Lőrincz István)

2016. ápr. 11.
 Új lap - 1

Versenyeredmények

Nemes Tihamér Országos Informatikai Tanulmányi Verseny, döntő
Alkalmazás kategória
1. korcsoport
12. helyezett: Horváth Petra 8.N
(tanára: Juhász Tibor)
2. korcsoport
12. helyezett: Flander Ádám 10.A
(tanára: Ipcsics Csilla)
16. Joós Petra 10.A
(tanára: Juhász Tibor)
18. helyezett: Schandl Yvette 9.B
27. helyezett: Fodor Márton 9.A
37. helyezett: Móser Lili Marleen 9.B
(tanáruk: Ipcsics Csilla)

4 megye matematikaverseny
a 11. évfolyamon
1-2. helyezett: Kovács Péter Tamás 11.N (tanára: Pálovicsné Tusnády Katalin)
4. helyezett: Németh Gábor 11.N (tanára: Pálovicsné Tusnády Katalin)
11. helyezett: Nagy Botond 11.A (tanárai: Németh László, Pálovics Róbert)
17-18. helyezett: Tóth Márk Andor 11.N (tanára: Pálovicsné Tusnády Katalin)
12. évfolyamon
2. helyezett: Marx János 12.N (tanára: Kovács Tibor)
8. helyezett: Zalavári Márton 12.A (tanárai: Orbán Edit, Pálovics Róbert)
14. helyezett: Büki Máté 12.A (tanárai: Orbán Edit, Pálovics Róbert)

Megyei fizikaverseny
7. osztályosok
1. helyezett: Fekete Levente
2. helyezett: Laposa Hédi
3. helyezett: Györgyfalvai Fanni
(tanáruk: Kovács Tibor)

Megyei angol nyelvi verseny
A 9. évfolyamos kategóriában
1. helyezett: Gergály Anna 9.N
(tanára: Knausz-Tuboly Tímea)
2. helyezett: Németh Ákos 9.B/Ny
(tanárai: Molnár-Csík Enikő, Geiszler Ágnes)
3. helyezett: Molnár Péter 9.N
(tanára: Knausz-Tuboly Tímea)
A 10. évfolyamos kategóriában
1. helyezett: Bogdán Rebeka 9.B - Szilvás Izabella
2. helyezett: Moser Lili Marleen 9.B
(tanáruk: Szilvás Izabella)

2016. ápr. 11.
 Új lap - 1

Versenyeredmények

A Curie matematika emlékverseny országos döntőjén
9. helyezett: Schneider Dávid 5.N
12. helyezett: Varga Bálint 5.N
(tanáruk: Kulcsárné Jordán Ildikó)
2. helyezett: Schneider Anna 7.N
10. helyezett: Kósa Gergely 7.N
(tanáruk: Novákné Bosits Csilla)
7. helyezett: Szalay Bence 8.N
(tanára: Benke Barbara)

A Jakucs László nemzetközi középiskolai földrajzversenyen
20. helyezett csapat: Belső Bence 9.A, Horváth Bálint 9.B
(tanáraik: Stárics Roland, Oláhné Szigyártó Mária)

A Teleki Pál országos földrajz-földtan verseny megyei döntőjén
8. évfolyamon
1. helyezett: Molnár Bence 8.N
(tanára: Stárics Roland)

AZ AJTP országos röplabda tornán
4. helyezett csapat: Szikora Viktória, Horváth Dóra, Hertelendi Viktória, Kovács Dóra, Lakatos Alexandra, Horváth Andrea 11.C
Felkészítő tanáraik: Karvalits Levente és Novákné Bosits Csilla

2016. ápr. 11.
 Új lap - 1

Fogadónap az 5-11. évfolyamok számára

Időpont: 2016. április 12. (kedd) 17.00-19.00
Terembeosztás

Az iskolai SZM választmány javaslatára – a hosszú várakozás elkerülése érdekében – tisztelettel kérjük a szülőket és tanárokat, hogy legfeljebb 5 perc időtartamban beszéljenek a gyermekek iskolai előmeneteléről. Ha indokoltnak látják, más alkalommal folytathatják az eszmecserét.

2016. ápr. 11.
 Új lap - 1

A középszintű szóbeli érettségik időpontjai

12.A jún. 15-17.
12.B jún. 20-22.
12.C jún. 16-17.
12.N jún. 20-22.

Előrehozott érettségik: jún. 17.

A kormányhivatal által szervezett érettségik: jún. 21.

2016. ápr. 12.
 Új lap - 1

A "Szép Zalában születtem..." népdaléneklési verseny megyei döntőjén

Szóló kategóriában arany minősítést kapott
Szakonyi Franciska 5.N
Munkácsi Lili 6.N
Nérel Larissza 6.N
Tompos Anna 7.N
Gárdos Borbála 7.N
Kisegyüttes kategóriában ezüst minősítést kapott
Margaréták: Szakonyi Franciska, Schein Kata, Erdélyi Hanga (5.N)
Quintett: Sümegi Géza, Pintér Kristóf, Farkas Eszter, Munkácsi Lili, Gárdos Borbála
Énekegyüttes kategóriában arany minősítést kapott
Zalai muzsikusok: Tompos Anna, Rózsa Veronika, Pintér Kristóf, Sziládi Noémi, Munkácsi Lili, Gárdos Borbála, Farkas Eszter, Harmath Enikő, Horváth Hanna, Györgyfalvai Fanni és Sümegi Géza
tanáruk: Gyutainé Kiss Gabriella

2016. ápr. 12.
 Új lap - 1

Az OKTV döntő eredményei

Biológia
II. kategória
14. helyezett: Nagy Dávid 12.B
(tanára: Egyedné Krizmanics Ildikó)

Fizika
I. kategória
1. helyezett: Kovács Péter Tamás 11.N
(tanárai: Juhász Tibor, Pálovics Róbert)
6. helyezett: Nagy Botond 11.A
(tanára: Pálovics Róbert)
14. helyezett: Tóth Márk Andor 11.N
(tanárai: Juhász Tibor, Pálovics Róbert)
II. kategória
14. helyezett: Zalavári Márton 12.A
(tanára: Pálovics Róbert)

Francia nyelv
I. kategória
37. helyezett: Kintli Zsuzsanna 12.N
(tanára: Gombás Szilvia)

Magyar irodalom
13. helyezett: Doffkay Réka 11.N
(tanára: Hajduné Szabó Ágnes)

Matematika
II. kategória
2. helyezett: Kovács Péter Tamás 11.N
(tanára: Pálovicsné Tusnády Katalin)
11. helyezett: Marx János 12.N
(tanára: Kovács Tibor)
16. helyezett: Nagy Botond 11.A
(tanárai: Németh László, Pálovics Róbert)
36. helyezett: Marogna Péter 12.N
(tanára: Kovács Tibor)
38. helyezett: Zalavári Márton 12.A
(tanárai: Orbán Edit, Pálovics Róbert)
42. helyezett: Nagy Eszter 12.N
(tanára: Kovács Tibor)
49. helyezett: Nérel Eleonóra 12.A
(tanárai: Orbán Edit, Pálovics Róbert)

2016. ápr. 13.
Új lap - 1

Az országos Szilárd Leó fizikaverseny döntőjének eredményei

1. helyezett: Kovács Péter Tamás 11.N
(tanára: Juhász Tibor és Pálovics Róbert)
14. helyezett: Büki Máté 12.A
(tanára: Pálovics Róbert)

2016. ápr. 13.
Új lap - 1

13. Arany János országos informatikaverseny

A csapatversenyen
7. hely: Lakatos Szilárd, Szloszjár Dávid
Felkészítő tanár: Ipcsics Csilla

2016. ápr. 16.
Új lap - 1

A Holocaust magyarországi áldozatainak emléknapja

2016. április 15-én digitális szakmai bemutatóval és plakátkiállítással emlékeztünk meg a II. világháború idején végrehajtott zsidó népirtás magyarországi áldozatairól. A levetített történelmi prezentációt Stárics Roland tanár úr állította össze, míg a fotóanyag kihelyezésében Dienes Gyula és Monok Zoltán tanár urak működtek közre.

2016. ápr. 16.
Új lap - 1

Városi diáknapok

A városi diáknapok keretében Zalaegerszeg város dísztermében ünnepi diákközgyűlésre, a Polgármesteri Hivatalban pedig jelképes tanulói hatalomátvételre került sor. A rendezvénysorozat városi középiskolák közötti diákversennyel zárult a Városi Sportcsarnokban, amelyen gimnáziumunk csapata a 3. helyet szerezte meg. A "bronzérmes" iskolai csapat tagjai: Lakatos Szilárd, Szekér Bonita, Boronyák Nóra, Kovács Petra, Durgó Fanni, Szakony Márió, Kalóczi Kornél, Peti Panna, Stomfai Panka, Sárosi Norberta, Bedő Donát, Czotter István, Nyári Marcell, Tóth Gabriella, Karakai Máté, Gál Flórián, Gergály Dorisz, Bödőcs Richárd, Rába László, Ronga Adrienn, Gál Gréta, Kincses Imre Róbert, Kövesi Csaba, Takács Nikolett. A csapatot Stárics Roland DÖK-segítő tanár kísérte és felügyelte.

2016. ápr. 17.
Új lap - 1

A Curie környezetvédelmi emlékverseny döntőjében

1. helyezett csapat: Kovács Kristóf, Kovács Petra, Szakonyi Anna 10.N
Ők bizonyultak a kategória legjobb tesztíróinak.
3. helyezett csapat: Békési Péter, Holányi Zsófia, Rosta Maya 8.N
10. helyezett csapat: Tornyos Viola, Vaspöri Noémi, Vígh Dóra Zsuzsanna 11.B
(tanáruk: Szőke Károly)
11. helyezett csapat: Kőris Titanilla Anna, Takács Ildikó 12.B, Péter Krisztina 12.A
(tanáruk: Egyedné Krizmanics Ildikó)

2016. ápr. 21.
Új lap - 1

A középiskolai megyei fizikaverseny eredményei

9. évfolyam
3. helyezett: Kálóczi Kornél 9.A
(tanára: Kovács Tibor)
10. évfolyam
3. helyezett: Németh Ciprián 10.N
(tanára: Dr. Bóbics Lilla)
11. évfolyam
1. helyezett: Kovács Péter Tamás 11.N
(tanárai: Juhász Tibor, Pálovics Róbert)
2. helyezett: Nagy Botond 11.A
(tanára: Pálovics Róbert)
12. évfolyam
2. helyezett: Schulcz Ferenc 12.A
3. helyezett: Büki Máté 12.A
(tanáruk: Pálovics Róbert)

2016. ápr. 22.
Új lap - 1

A Zala megyei tájfutó diákolimpián

Az iskolák pontversenyében
1.helyezett: Zrínyi Miklós Gimnázium
FV. korcsoport
1. helyezett: Csiszár Barnabás 10.N
2. helyezett: Fekete Sámuel 9.A/Ny
3. helyezett: Takács Ticián 9.A/Ny
FII. korcsoport
5. helyezett: Tompos Gábor 5.N
FVI. korcsoport
1. helyezett: Kiss Kornél 12.A
FIII. korcsoport
2. helyezett: Fülöp Álmos Huba 7.N
NII. korcsoport
1. helyezett: Török Anna 5.N
NIII. korcsoport
3. helyezett: Tőke Fruzsina 5.N

2016. ápr. 23.
Új lap - 1

A nemzetközi kenguru matematikaverseny eredményei

5. évfolyam
1. helyezett: Tompos Gábor 5.N
(tanára: Kulcsárné Jordán Ildikó)
9. (nyelvi előkészítő) évfolyam
7. helyezett: Szabó Péter 9.A/Ny
15. helyezett: Kósa Panna 9.A/Ny
(tanáraik: Horváth Attila, Kovács Tibor)
9. évfolyam
6. helyezett: Szalay Gergő 9.A
(tanárai: Kovács Tibor, Péteri Szabolcs)
11. évfolyam
4. helyezett: Kovács Péter Tamás 11.N
7. helyezett: Németh Gábor 11.N
(tanáruk: Pálovicsné Tusnády Katalin)
10. helyezett: Nagy Botond 11.A
(tanárai: Németh László, Pálovics Róbert)
12. évfolyam
11. helyezett: Zalavári Márton 12.A
(tanárai: Orbán Edit, Pálovics Róbert)

2016. ápr. 25.
Új lap - 1

Versenyeredmények

A Simonyi Zsigmond helyesírási verseny megyei fordulóján
2. helyezett Harmath Enikő 7.N
tanára: Szűcsné Jóna Ágota

Az országos angol nyelvi versenyen
1. helyezett: Boronyák Nóra 9.N
tanára: Knausz-Tuboly Tímea

A Savaria országos történelem tanulmányi verseny döntőjén
10. helyezett: Holányi Ákos 10.N
15. helyezett: Jakab Dávid 10.N
tanáruk: dr. Beckné Sallay Anikó

A Less Nándor földrajzverseny országos döntőjén
a 8. évfolyamon
3. helyezett: Molnár Bence 8.N
a 10-12. évfolyamon
12. helyezett: Nemes Laura 10.B
(tanáruk: Stárics Roland)

Az amatőr kézilabda diákolimpia döntőjén
V-VI. korcsoport
5. helyezett csapat: Csiszár Regina 11.B, Horváth Petra 8.N, Kalamár Judit 12.C, Kőris Titanilla 12.B, Kulman Mirtill 11.A, Major Rita 12.B, Perjési Anna 10.C, Sopronyi Anna Eszter 9.A, Tóth Lídia 12.C, Vissi Veronika 12.B, Péter Krisztina 12.A
Felkészítő tanáruk: Gyimesi Márton

2016. ápr. 25.
Új lap - 1

A 2016-os Helikoni Ünnepségek eredményei

Arany minősítés
Irodalmi műhelyek kategória
Szépirodalmi Műhely
(tanáruk: Bajnóczy Zoltán)
Komolyzene – hangszerszóló kategória
Doffkay Réka 11.N
(tanára: Dóra Attila)
Moser Lili Marleen 9.B
(tanára: Jakobovics Nikoletta)
Komolyzene - kamara kategória
Doffkay Réka 11.N és Moser Lili Marleen 9.B
(tanáruk: Jakobovics Nikoletta)
Mozgásművészet – moderntánc kategória
Gála-Zrínyi
(tanáruk: Kuzma Péter)

Ezüst minősítés
Vegyeskar kategória
Kamarakórus
(tanáruk: Gyutainé Kiss Gabriella)
Vizuális művészetek kategória
Sopronyi Anna Eszter 9.A
(tanára: Karvalits Levente)

Bronz minősítés
Vers- és prózamondás kategória
Peresztegi Dóra 12.B
(tanára: Bajnóczy Zoltán)
Néptánc szóló kategória
Holányi Ákos 10.N
(tanára: Kiss Norbert György)
Egyéb kategória
Peresztegi Dóra 12.B és Végh Tamás (Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium)
(tanáruk: Meretei-Simon Beáta)

Különdíj
Film és video kategória
Kustán Brunó Kálmán, Nagy Kornél Antal, Remete Bálint, Filinger Ferenc Marcell 11.A
(tanáruk: Karvalits Levente)

2016. máj. 1.
Új lap - 1

Versenyeredmény

Az Öveges József Kárpát-medencei fizikaverseny döntőjébe jutottak:
Békési Péter 8.N
Pácsonyi Péter 8.N
Veres Kristóf 8.N
(tanáruk: Pálovics Róbert)

2016. máj. 13.
Új lap - 1

Zrínyi Miklós születésének emléknapja

2016. április 30-án digitális szakmai bemutatóval emlékeztünk meg gimnáziumunk névadójáról, Zrínyi Miklós költő-hadvezérről, Zala és Somogy vármegyék örökös főispánjáról. A levetített történelmi prezentációt Stárics Roland tanár úr állította össze. Az iskolai diákönkormányzat vezetősége a tanulók nevében emlékező koszorút helyezett el az intézmény udvarán lévő Zrínyi-mellszobornál és a belvárosi Zrínyi-lovasszobornál. A 7.N osztály diákjai pedig 2016. május 3-án – a Határtalanul pályázat keretében megvalósult muravidéki osztálykirándulásuk alkalmával – felkeresték és megkoszorúzták a csáktornyai Zrínyi-emlékművet.

2016. máj. 13.
Új lap - 1

Versenyeredmények

A Teleki Pál országos földrajz-földtan verseny országos döntőjén
a 8. évfolyamon
3. helyezett: Molnár Bence 8.N
(tanára: Stárics Roland)
A versenyről két különdíjat is hazahoztunk: Molnár Bence a Magyar Természettudományi Társaság különdíjasa lett (legjobb terepgyakorlati dolgozat), míg Stárics Roland a Magyar Földrajzi Társaság különdíját kapta meg (dobogós helyezett tanuló felkészítő tanára).
Stárics Roland tanár úr meghívást kapott a Budapesti Gazdasági Egyetem karainak összevont Tudományos Diákköri Konferenciájára, ahol a Gazdaságelmélet-Gazdaságtörténet-Gazdaságpolitika címet viselő szekció zsűritagjaként véleményezte és értékelte a bemutatott hallgatói pályamunkákat.

2016. máj. 18.
Új lap - 1

A megyei német nyelvi verseny eredményei

9/I. kategóriában
1. helyezett: Peresztegi Míra Zsófia 9.B.
(tanára: Marosiné Kohut Gyöngyi)
9/II. kategóriában
1. helyezett: Ács Barnabás 9.BNY
(tanárai: Lőrincz István, Néz Károly)
3. helyezett: Babolcsay Barbara 9.ANY
(tanárai: József Attila,Néz Károly)
10/I. kategóriában
1. helyezett: Szakonyi Anna 10.N
(tanára: Bevíz Zsófia)
3. helyezett: Tornyos Karolina 9.A
(tanára: József Attila)
10/II. kategóriában
1. helyezett: Bérczesi Nóra 9.A
(tanára: József Attila)
2. helyezett: Büki Fanni 9.B
(tanára: Marosiné Kohut Gyöngyi)

2016. máj. 18.
Új lap - 1

Nemzetközi versenyeredmény

Kovács Péter Tamás 11.N osztályos tanuló az Európai Unió természettudományos diákolimpiáján (EUSO) Magyarország A csapatának fizikus tagjaként ezüstérmet szerzett. Az A csapat a versenyen, amelyet az idén Tartuban (Észtország) rendeztek meg, abszolút 7. helyezést ért el.
(Felkészítő tanár: Juhász Tibor, Pálovics Rőbert)
Az eredményhez gratulálunk!
2016. máj. 22.
Új lap - 1

Versenyeredmények

A Mikola Sándor országos tehetségkutató fizikaverseny döntőjének eredménye
36. helyezett: Berke Martin 10.B
döntőbe jutott: Németh Ciprián 10.N
(Tanáruk: Dr. Bóbics Lilla)

Az Öveges József Kárpát-medencei fizikaverseny országos döntőjének eredménye
1. helyezett: Pácsonyi Péter 8.N
23. helyezett (III. díj): Veres Kristóf 8.N
(Tanáruk: Pálovics Róbert)

2016. jún. 1.
Új lap - 1

Versenyeredmény

A XIX. román-magyar fizikai előolimpián Kovács Péter Tamás 11.N osztályos tanuló bronzérmet szerzett.
Tanárai: Juhász Tibor és Pálovics Róbert

2016. jún. 1.
Új lap - 1

OKTV-győzteseink az OKTV-díjátadón

A 2015/2016-os tanévben gimnáziumunkban két újabb OKTV első helyezés született. Varga Stefánia a földrajz OKTV-t, Kovács Péter Tamás pedig a fizika OKTV-t (I. kategória) nyerte meg (emellett a matematika OKTV II. kategóriájában 2. helyezett lett). Ezzel ők az intézmény 121 éves történetének 15. és 16. győztesei.
Győztes tanulóink a díjaikat 2016. május 27-én a központi OKTV-díjkiosztó ünnepségen Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkártól vehették át. A rendezvényen Varga Stefánia a Magyar Földrajzi Társaság Ifjú Geográfus díját is elnyerte, míg Stárics Roland tanár úr az EMMI és a Nemzeti Tehetség Program „Kiváló Tehetséggondozó” díjában részesült a földrajz OKTV versenybizottságának felterjesztése alapján.
Tanulóinknak és felkészítő tanáraiknak szívből gratulálunk!

Interjú a Zaol webhelyén

2016. jún. 9.
Új lap - 1

Versenyeredmény

A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő országos döntőjében
a 7-8. osztályos kategóriában
1. helyezett a Mind arany nevű csapat: Fregán Doroti, Molnár Bence, Peterka Flóra, Sejpes Júlia, Bodrogi Bianka 8.N
az 5-6. osztályos kategóriában
1. helyezett a Pén(s)ztárgép nevű csapat: Györgyfalvai Ádám, Kistüttősi Ákos,
Pál Máté, Schneider Dávid, Tompos Gábor 5.N
(tanáruk: Rinfel Mónika)

2016. jún. 9.
Új lap - 1

Nemzeti Összetartozás Napja és a Határtalanul pályázat osztálykirándulásai

2016. június 2-án megemlékező műsort tartottunk a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából. A rendezvényen a 7.n és a 10. n osztály tanuló működtek közre. Horváth Hanna és Kustán Petra röviden felidézte a trianoni béke születésének körülményeit és következményeit, majd Mészáros Sára, Farkas Eszter, Schneider Anna és Hoffmann Ádám előadta Juhász Gyula Trianon című versét. Végül pedig a Határtalanul pályázat keretében idén májusban megvalósult 7.n-es (Horvátország, Szlovénia) és 10.n-es osztálykirándulásokból (Erdély) láthattunk élménybeszámoló bemutatót. Előbbit Schneider Anna és Németh Imola, utóbbit pedig és Koczka Zsóka és Kovács Kristóf készítették. Megemlékezésünket közös, gimnáziumi szintű dalénekléssel zártuk Gyutainé Kiss Gabriella tanárnő jóvoltából.

A 7.n osztály Határtalanul pályázat keretében megvalósult osztálykirándulásának utazási naplója

2016. jún. 9.
Új lap - 1

A Hód napja Zala megyei környezetvédelmi, természetjáró és turisztikai versenyen középiskolai kategóriában

1. helyezett csapat: Holányi Zsófia (8.n), Molnár Bence (8.n), Rosta Maya (8.n)
2. helyezett csapat: Cseke Adél (9.a), Sándor Nóra Virág (9.a), Turós Ákos Zoltán (9.a)
(tanáruk: Stárics Roland)
A győztes csapat tagjai és felkészítő tanáruk egy háromnapos tanulmányi utat nyert: „Az olasz – szlovén – horvát tengerpart gyöngyszemei" (Olaszország – Szlovénia – Horvátország).

Lásd: http://zaol.hu/iklodbordoce/diakok-a-hod-napjan-1771974

2016. jún. 9.
Új lap - 1

ABACUS eredmények

Matematika pontverseny
6. évfolyam
4. helyezett: Haszilló Sára 6.N
(Tanára: Kulcsárné Jordán Ildikó)
7. évfolyam
5. helyezett: Bertók Dániel 7.N
(Tanára: Novákné Bosits Csilla)
Fizika feladatmegoldó pontverseny
7. évfolyam
1. helyezett: Schneider Anna 7.N
Sümegi Géza 7.N
(Tanáruk: Kovács Tibor)
8. évfolyam
1. helyezett: Pácsonyi Péter 8.N
4. helyezett: Czett Mátyás 8.N
(Tanáruk: Pálovics Róbert)
A fizika mérés pontversenyén
7. évfolyamon
1. helyezett: Schneider Anna 7.N
(tanára: Kovács Tibor)
8. évfolyamon
4. helyezett: Czett Mátyás 8.N
6. helyezett: Pácsonyi Péter 8.N
(tanáruk: Pálovics Róbert)

2016. jún. 9.
Új lap - 1

Zrínyis diáknap

2016. június 2-án az intézményi diákönkormányzat szervezésében gimnáziumi diáknapra került sor. A tanulóknak lehetőségük volt számos szórakoztató és közösségi élményt adó programon részt venni (biciklis akadályverseny, csocsóverseny, diákbeugró, irodalmi olvasókör, FIFA focis játék, kémiai kísérletek, küzdősport bemutató, pókerparty, streetball bajnokság, sikerfilmek vetítése, számítástech-játék versenye). Természetesen idén sem maradt el a nagy népszerűségnek örvendő „Éneklő osztály verseny”, a „Leg-Leg-Leg szavazás” és az osztályfotózások sem. A rendezvényt délután „végzős-tanár” és „megyünk-maradunk” kispályás labdarúgó mérkőzésekkel zártuk. A diákönkormányzat ezúton is köszöni a szervezésben és a lebonyolításban részt vett osztálytitkárok, tanulók és pedagógusok kreatív, önzetlen és áldozatos munkáját.

2016. jún. 15.
Új lap - 1

Sportágválasztó nap

Az utolsó tanítási napon a Nemzeti Tehetség Program és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával sportágválasztó napot tartottunk. A sporthét lezárásaként hangulatos túra keretében osztályaink élmény dús sportbemutatókon vettek aktívan részt teke, crossfitt, tájfutás, B33, kosárlabda, röplabda, stranbdröpi, kézilabda, atlétika, kickbox, kerékpár, labdarúgás, asztalitenisz, showtánc, tenisz sportágakban.

A nap programja
Fotóalbum

    

2016. jún. 15.
Új lap - 1

Menzások figyelem!

A szeptemberi menzadíj befizetése a Zrínyi-gimnáziumban (gazdasági iroda)
aug. 29. (hétfő) 13.00-17.00
aug. 30. (kedd) 7.30-11.00

Pótbefizetés (Kis u. 8.)
aug. 31. (szerda) 10.00-17.00

Tájékoztató a szülőknek

2016. jún. 16.
Új lap - 1

Kellemes nyári pihenést!

Tanévnyitó: augusztus 31. 17.00
Első tanítási nap: szeptember 1.

2016. jún. 29.
Új lap - 1
Kirándulás Paksra

Június 28-án a 12.B osztály néhány vendéggel kiegészítve, Juhász Tibor tanár úr vezetésével egy érettségi utáni, rendhagyó fizikaóra keretében meglátogatta a paksi atomerőművet. A kirándulásról részletes beszámoló olvasható a gimnázium évkönyvében.

2016. jún. 29.
Új lap - 1

Dankó Anna (12.B) a Naprendszeren kívül felfedezett bolygókról írt cikkével 1. helyezést ért el a Vega Csillagászati Egyesület ifjúsági csillagászati cikkírói pályázatán. A cikket az egyesület lapjában, majd később a Vega webhelyén is elolvashatjuk.

2016. júl. 4.
Új lap - 1

Nyári ügyelet az iskolában

2016. június 29-én 9.00 – 12.00 óráig
2016. július 6-án 9.00 – 12.00 óráig
2016. július 13-án 9.00 – 12.00 óráig
2016. július 20-án 9.00 – 12.00 óráig
2016. július 27-én 9.00 – 12.00 óráig
2016. augusztus 3-án 9.00 – 12.00 óráig
2016. augusztus 10-én 9.00 – 12.00 óráig
2016. augusztus 17-én 9.00 – 12.00 óráig
Ügyintézés csak a fenti időpontban!

2016. júl. 13.
Új lap - 1

Az osztályozó-, különbözeti és javítóvizsgák időpontjai

Írásbeli vizsgák: 2016. augusztus 22. hétfő, 10.00 órától
Szóbeli (és írásbeli) vizsgák: 2016. augusztus 23. kedd és 24. szerda, 8.00 órától
A vizsgák terem- és időbeosztása

2016. júl. 17.
Új lap - 1
Nemzetközi versenyeredmény

Kovács Péter Tamás 11.N osztályos tanuló ezüstérmet nyert a Zürichben megrendezett 47. nemzetközi fizikai diákolimpián (IPhO).
(Tanárai: Juhász Tibor és Pálovics Róbert)


www.zmgzeg.edu.hu
Látogatók 2020. jan. 1. óta
(Pageviews: a megnyitott oldalak száma)
Flag Counter