Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium


Főoldal - Egyéb programok - Határtalanul a Vajdaságban

Határtalanul - A Vajdaságban (2012)

 

A Zrínyi Miklós Gimnázium 7. osztályosai a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. Határtalanul elnevezésű pályázatán 34 diák utaztatására 814.488 Ft-ot nyertek, hogy a határainkon túli magyarlakta területeket megismerjék.
Pályázatunk fő gondolata és címe: „Túlélés - együtt a határvidéken” volt, s 3 napot tölthettünk Szerbiában.
Május 18-án a hajnali órákban indultunk nagy utunkra, a Délvidékre. Tartalmas programunk Kelebián kezdődött a határon túl, ahol megnéztük a lipicai ménest és sokféle kocsit, hintót. Szabadkán a szecessziós épületeket kerestük fel, melyekről már előre láttunk filmet. Voltunk Kishegyesen, a helyi iskolásokkal együtt játszottunk, miután bemutatták az iskolájukat. Szállásunk itt volt, a Kátai-tanyán, ahol jókora helyünk volt játszani is. Este még néptáncot és népdalt tanultunk néhány ottani fiatallal együtt. Másnap a Fruska Gora-i nemzeti parkban és Újvidéken jártunk, majd a péterváradi erődben csöppentünk bele egy kirakodóvásárba. Számomra a legérdekesebb a karlócai békekötés-kápolna volt. Ezen kívül láttunk még tájházakat, pékmúzeumot, bognár- és kovácsműhelyt, s a helybeliek mindenütt élvezetesen meséltek ezekről.
A harmadik nap reggelén búcsút vettünk vendéglátóinktól, akik igen kedvesen gondoskodtak rólunk, s mi szívesen is maradtunk volna még náluk.
Hazafelé még megálltunk Bácstopolyán s végül a palicsi tó partján megnézni a hajdanvolt fürdőélet emlékeit. Eddigre már mindannyian nagyon elfáradtunk, de fantasztikus, gazdag élményekkel tértünk vissza Magyarországra.

Boncz Barnabás (7. N)

Videofelvételek:

(a videókat célszerű először a saját gépre letölteni, és onnan lejátszani)


www.zmgzeg.edu.hu
Látogatók 2020. jan. 1. óta
(Pageviews: a megnyitott oldalak száma)
Flag Counter