Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium

Recklinghauseni álom…

 

Þ Fotók

 

2006. május 24-31. között öt zrínyis diák is részt vehetett Németországban egy, többek között az Európai Unió által is támogatott nemzetközi ifjúsági találkozón.

Már az utazásunk is sok izgalmat rejtegetett, hiszen alig repült közülünk még valaki. És hát nem csalódtunk, nagy élmény volt minden; a felszállás, a landolás, maga az utazás és a magasból is csodaszép Budapest… Kiderült, hogy neve ellenére egy fapados gép is kényelmes, párnázott, légkondicionált, egy nem mellékes szempont: biztonságos, és mint a többi gép, hátszéllel fél órával hamarabb célba ér mint egyébként.

Dortmundban egy fiatal lány várt ránk mikrobusszal, és beszállás után a magyar nyelvű társalgás az illemet követve egyből átváltott a közös nevezőre, azaz németre. Akkor már sejtettük, hogy milyen nyelvi megpróbáltatások várnak még ránk, és ez még csak a kezdet volt…

Az első napunk ismerkedéssel kezdődött. A feladat: végy tíz Európai Uniós országból érkezett 5-5 fiatalt és gyúrd már aznap délutánra működőképes közös­séggé. A paletta: csehek, szlovákok, németek, franciák, luxemburgiak, hollandok a kelet-nyugati tengely és svédek, osztrákok, szlovének, magyarok és törökök az észak-déli tengely mentén.

Aki jelentkezett a projektre, az általában mind nyitott és barátkozó fiatal volt, de azért mi tagadás, elakadt a lélegzetünk. E színes kavalkádban működtek bennünk a gondosan kódolt előítéletek. A szőke és magas svédek közvetlensége meglepett minket, a koromfekete francia lánnyal a többi szőke és hófehér bőrű között nem tudtunk mit kezdeni (ma már tudjuk, hogy az egykori gyarmatokról vándorolt be), a szintén sötét bőrű törökök testközelből szokatlanul hatottak, aztán amikor az öt osztrákból anyanyelvén az egyik horvátul, a másik oroszul, a harmadik meg törökül kívánt jó napot, a fejünkben teljes lett a káosz. Vajon mi magyarok milyen benyomást keltettünk?

Mindenesetre méretes tekintetekkel mustráltuk egymást. Vendéglátóink sejthet­tek valamit, és ki is találták a megfelelő receptet. Egy szimulált süllyedő hajóra kellett képzelnünk magunkat és az életünkért küzdenünk. Hogy visszabillentsük a félredőlt hajót, az egyik felébe kellett összezsúfolódnunk. És az ember, ha az életéről van szó, találékony; egymás hátára másztunk, összezsúfolódtunk, mindegy volt már a másik haja vagy bőre színe, szokatlan illata vagy gesztusai, mi testközelbe kerültünk és öt perc alatt egyesítettük Európát. Hát, ezek után már teljesen mindegy volt minden. Akit a hátadon cipelsz, vagy átölelsz, csakhogy nyerjél még öt centit és egy plusz emberéletet, annak nem nézed többé a bőre színét. Mi sem néztük...

Még aznap délután csoportokba verődtünk, hogy különböző workshop-okban sajátítsunk el számunkra addig teljesen ismeretlen dolgokat; Kriszta (Halmai Krisztina 11.b) klasszikus balettet és színházi táncot tanult, Ákos (Englert Ákos 11.n) dobolt, Szandi és Balázs (Soós Alexandra 11.n és Lőrincz Balázs 10.n) hip-hop táncoltak, Aliz (Jámbor Aliz 11.b) pedig egy akkor alakult kis kórusban énekelt. Remek tanáraink voltak, mindenki a maga szakmájának mestere, fiatalok, de igazi profik, akiktől volt mit tanulnunk. Kedvesek és közvetlenek voltak, de tudásuk tiszteletet parancsolt, és mi lelkesen gyakoroltunk és készültünk az utolsó napi prezentációra, ahol a vendéglátó családoknak szervezett fellépésen kellett bizonyítanunk rövid idő alatt elsajátított jártasságunkat.

A déli szünetekben erőgyűjtésként kipróbálhattuk a német menza műremekeit, esténként pedig finomságokkal roskadásig megrakott svédasztal várt bennünket.

Körülbelül így nézett ki a mindennapi programunk: délelőtt és délután workshop-ok, azaz végigtáncoltuk, -doboltuk és -énekeltük a napot, esténként pedig színház­látogatás, hol szabadtéren, hol színházi sátorban, hol pedig a Ruhr-vidék egyik legnagyobb kőszínházában, a recklinghauseni Festspielhausban (’Ünnepi Játékok Háza’). Többnyire számunkra szokatlan alternatív, kísérleti színházi darabokat játszottak, bemutatva az új finn, francia és német előadóművészi törekvéseket. Mi mindenesetre nagyon lelkes és hálás közönség voltunk, hiszen tudtuk, hogy minden apró sikerért keményen meg kell dolgozni. A Festspielhaus nem egy egyszerű színház, hanem egy hatalmas szórakoztató központ, ahol a vendégek akár az egész napjukat eltölthetik. Az előadások után a színház éttermében, kávéházában vagy bárjában vacsorázhatnak, beszélgethetnek, vagy éppen egy igazi Nordsee-homokkal felszórt tengerparti sétány strandkosarában himbálózva lazulhatnak el a hosszú és izgalmas nap végén.

A mi törzshelyünk a Café volt, ahol az nemzetek estéjén egy hatalmas összeurópai happeninget rendeztünk. A vacsorát mi magunk készítettük, minden csapat a maga jellegzetes nemzeti ételeit, és egy véget nem érő pultnál kínálgattuk egymást büszke produktumainkkal. Jól megfért egymás mellett a török párolt töltött szőlőlevél és a pácolt svéd heringfilé. Mi főzési lehetőség híján fingerfood-ként csípős magyar kolbász-katonákat kínáltunk piros arannyal, aminek nagy sikere volt. Hogy hogyan folytatódott a napunk? Hát, zárórakor a csapat nagy része átvonult a belvárosi Irish Pub-ba, ott jött a nap kiértékelése. Barátkozás sok-sok beszéddel, angolul vagy németül, és ha ez nem működött, akkor jött a nonverbális mentőöv.

A projekt kétnyelvű volt, alapvetően angolul és németül kommunikáltunk. Kiderült, hogy a svédek és hollandok általában kiválóan beszélnek angolul, a lengyelek és szlovének inkább németül értenek, a francia lányok pedig nagyon szépen tudnak mosolyogni, és ez elég is volt a kommunikációhoz, miután semmilyen idegen nyelvet nem beszéltek, a törökök pedig a legegyszerűbb megoldást választva megpróbáltak mindenkit megtanítani a saját anyanyelvükre. Megtudtuk, hogy luxemburgiak igazi nyelvzsenik, kiválóan beszélnek angolul, németül és franciául is. Mi magyarok - hála gimnáziumi nyelvi oktatási struktúránknak - mind a két nyelven tudtunk kommunikálni, és szükség is volt erre, mert a többiekkel többnyire angolul, a vendéglátó családokkal viszont inkább németül tudtunk elboldogulni.

Recklinghauseni hétköznapjainkat színesítette még egy esseni kirándulás, ahol egy hajdani szénbányát és kőszén feldolgozó üzemet látogattunk meg. Most már tudjuk, hogy feketeszénből készül a kisgyermekek reggeli álma, a nutella. Brrrrrrr!!!

Egy délután leforgása alatt több várost is megismerhettünk a sűrűn lakott Ruhr-vidéken, ahol szinte egymásba nőttek a százezres léptékű városok. Például a két nagyváros, Gelsenkirchen és Essen olyan közel fekszenek egymáshoz, hogy köztük nem vonat, hanem villamos közlekedik.

Utolsó napra maradtak a prezentációk, ahol még bezsebelhettük egymás lelkes elismerését, és a hajnalba nyúló búcsúestről sok-sok tudással, élménnyel és baráttal gazdagodva indultunk a repülőtérre. Alig néhány óra múlva otthon olyan volt az egész, mint egy álom. Recklinghauseni álom… És mi szívünkbe zártuk Németországot, szívünkbe zártuk Európát.

 

Köszönet a projekt támogatóinak:

·        Európai Unió,

·        Zalaegerszeg Város Önkormányzata Európai Uniós Ügyek és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottsága,

·        Zrínyi Miklós Gimnáziumért Alapítvány

 

 

Lőrincz István

www.zmgzeg.edu.hu
Látogatók 2020. jan. 1. óta (Pageviews: a megnyitott oldalak száma)
Flag Counter