II. A tapolcai-medence vulkanizmusának jellemzői

Vulkáni működésről akkor beszélünk, ha a láva valamilyen törésvonal mentén a felszínre kerül. A kitörések idejét befolyásolják a magmaáramlások és a kőzetlemezek mozgásai.
A Tapolcai-medencebeli vulkánok igen érdekesek, mert többségében pajzsvulkánok (például az Agár-tető, szemléltető ábrákat lásd a Melléklet 3. és 4. ábráján), viszont kissé heves kitöréseket is produkáltak, mely a pajzsvulkánokra nem jellemző. A koporsó, csonka kúp alakú vulkánok is eléggé ritkák.
Már az I/5. fejezetben említettem, hogy vulkánosság a kőzetlemezek mozgása miatt volt.. Összeütközéskor az egyik kőzetlemez töredékei alácsúsztak a másik kőzetlemeznek, így létrejött egy kisebb fajta szubdukciós zóna. A nagyobb sebességgel érkező lemez beleolvadt a másik lemezbe, így egy magmakamra keletkezett. A függőleges törések hatására a láva elkezdett felfelé nyomulni, magába olvasztva az útjába álló kőzeteket (vagy megváltoztatva azok kémiai szerkezetét). A lemezek távolodásakor, a magma útját semmi sem akadályozta, szabadon ömlött a felszínre. A mélyben ezen a területen a bazalt mélységi magmás párja a gabbró volt. A magma a felszínre törve attól függően, hogy mennyi vízzel érintkezett produkálhatott explóziós kitöréseket és erupciót is. Általában a medence vulkánjai először explóziós töréseket produkáltak, mert akkor a terület még mocsaras, lápos, nagy vízmennyiségű volt. Ezután nyugodt, lassú kitörések következtek, melyek hatalmas lávatakarókat hoztak létre. Egyesek szerint a kőzetüvegtartalom és az üledéktani vizsgálatok alapján a piroklasztitok jó részét a felszíni vízhez közeli magmás működés hozta létre. Az így keletkezett maarkráterek többsége tényleg alacsonyabb területeken jött létre, ahol elég vizenyős volt a vidék. A magma érintkezett a vízzel így a heves robbanásokkal könnyebben átszakíthatta a felső rétegeket. Az explozív kitöréseket kiváltó víz származhatott a gyenge pannon rétegek vizéből, de származhatott a triászi rétegek hasadék- és karsztvizéből. Az első esetben a víz igen hamar elhasználódott, és az explozív kitörés átalakult Stromboli-típusú kitöréssé vagy erupcióvá. Itt, a medencében a salakkúpok keletkezésekor volt megfigyelhető Stromboli-típusú vulkánosság. A Stromboli-típusú kitörés a tűzhányók egyik kitörési fajtája, működésük jellege szerint. Ez a táblázat bemutatja az ilyen fajta kitörés fő tulajdonságait.

A láva mennyisége és minősége	A szórástermékek mennyisége és minősége	A működés jellege
Nem túl sok, folyós, izzó bazalt	Gyakori gáz, hamu, salak	Csaknem folyamatos működés, mérsékelt gáz- és lávabuborék-robbanások, a láva nagy része visszahull a kráterbe.

Ez a fajta tűzhányótípus a nevét Stromboli vulkánról kapta. A törmelékszórással kialakult salakkúpokat és maar-krátereket gyakran lávatavak töltötték ki.
Voltak-e az itteni vulkánoknak kráterei? Tágas krátereket nem alakíthattak ki a Stromboli-típusú bazalterupciók, az állandó feltöltődés miatt. A távolodó lemezek vulkánosságánál sem volt kráter, mert a magma egy nagyobb terület mentén tört a felszínre. Azok a horpadások sem vehetőek egykori kráterek nyomainak, melyek a bazaltfennsíkokon nagy számmal vannak. Ezek inkább utalnak dolinaszerű mélyedésekre (ne feledjük, hogy vastag a mészkőfelszín!), vagy pedig a pannon üledékek kimosásának köszönhető horpadások. Ott, ahol az ilyen horpadások a bazalttábla széléhez közel vannak (például a Fekete-hegyen), avagy a bazalttáblába mélyen bevágódó völgy kezdetéhez közel vannak valószínűbb, hogy kimosások következményei.
Már írtam, hogy a kitöréseket gyakran hatalmas por- és gázfelhő kísérte. Ez forró gázokból, kisebb-nagyobb kődarabokból és nagy mennyiségű vulkáni hamuból álló, örvénylő felhő. Alakja karfiolra emlékeztet, innen kapta a nevét. A felhőben szállított törmelék (az eső segítségével) lekerült a felszínre, ahol tufa vagy tufit keletkezett belőle. A heves kitörések hatására lapilliszórás is volt. A lapilli a görög kövecske szóból ered. A lapillik kisebbek a vulkáni bombáknál, de azért ne becsüljük le őket. Gondoljunk Pompeji pusztulására, melyet a lapillik okoztak. A vulkánok elképesztő számban szórják a forró lapillikat. Ezek egy-egy kitörés alkalmával akár több méteres magasságban ellephetik a területet, így azt akár több évtizedre terméketlenné téve. A porózus lapilli szinte mindent kitölt, így nincs menekvés a hirtelen jött lapilliszórás ellen. (Lapilli méretét egy emberi kézben lásd a Melléklet 8. ábráján.)
A lapilliknál nagyobb, ezáltal veszélyesebb "vulkáni fegyver" a vulkáni bomba. A vulkán képlékeny állapotban szórta ki őket, és a tengely körüli forgás hatására hegyes végűek, domború oldalúak lettek. Ezek az öklömnyi nagyságútól akár a több tonnás kövekig terjedhetnek. Ezeknek az óriási bombáknak a neve kenyérkő, mert lehűlés során a külső felszínük megrepedezett és úgy néztek ki, mint a kenyérnek a héja.