Az újabb kutatások a Balaton-felvidék DNy-i
területén található miocénkori medencék keletkezését (köztük a Tapolcai-mednecéét
is) a helyi, délnyugati irányú eltolódással hozták összefüggésbe. Ezt a megállapítást
igazolja az a tény is, hogy a Tapolcai-medence neogén üledékei nyugodt, majdnem
vízszintes fekvésűek (400 méteres vastagságuk ellenére), ami arra utal, hogy
a terület folyton süllyedt a törésvonalak mentén.
A medencét észak-déli irányú vetők határolják nyugatról és keletről. A medence
tengelye pedig dél-délnyugati észak-északkeleti irányú. A süllyedék alakja
és tengelyének irányának eltéréséből arra következtethetünk, hogy a medence
kialakulásában a Keszthelyi-hegység, a Bakony és a Balaton-felvidék tömbjeinek
együttes, vízszintes és függőleges irányú mozgása játszott szerepet.
A vízszintes mozgás során a Balaton-felvidék északkeleti irányba tolódott
el, a Keszthe-lyi-hegység pedig a Bakonyhoz viszonyítva ellentétesen mozgott,
az így fellépő tágulás következtében (egy törésvonal mentén) leszakadt a Bakonynak
egy része, ami a medence aljzatát alkotja. A medence csak 10 millió évvel
ezelőtt (a miocén korban) vált le a Bakonyról. A hegyvonulat itt 300-400 m
mélyen fekszik a tenger szintje alatt.